Az erdő része a vad

Az EGERERDŐ Erdészeti Zrt. kezelésében lévő teljes területének közel 70 %-án folytat vadgazdálkodási, vadászati tevékenységet.

A Bükk és a Mátra egybefüggő erdőtömbjei ideális élőhelyet nyújtanak a hazai nagyvadfajok számára. Területünkön élő őshonos nagyvadfajaink közül megtalálható a vaddisznó, de kiemelkedő jelentőségű a gímszarvas és őz állományaink is. A muflon országos szinten minőségileg kiemelkedő, és mennyiségileg is számottevő.

Az erdő szerves részét képező vadállománnyal való gazdálkodás hosszú távú terveket és a tervek magas szintű megvalósításáért felelős szakszemélyzetet igényel.

Cégünk hosszú távú célkitűzése a vadállomány élőhelyének folyamatos fejlesztése, amely vadföldek, itatók, etetők, dagonyák, valamint sózók kialakításával és karbantartásával valósul meg.

Erdészeink és vadászaink már több évtizeden keresztül alapvető feladatuknak tartják az erdőgazdálkodással szoros kapcsolatban álló vadgazdálkodást. Ez a szakembergárda mindent megtesz azért, hogy az egészséges és jó minőségű vadállomány fenntartásának gyümölcseként a vadászatok eredményesen záruljanak és vendégeink elégedetten térjenek haza.

Látogatóink részére igényeiknek megfelelően szervezzük meg az egyéni vagy társas vadászatokat, biztosítva a vadászathoz szükséges okmányok beszerzését is.
patak_telen

teli_taj

Cégünk visszavárja kedves vendégeit és buzdítja Önt is, hogy látogasson el hozzánk és ismerje meg ezeket a vadregényes, élményteli tájakat!


Vadászati tevékenység

Az EGERERDŐ Zrt. Magyarország legnagyobb összefüggő, erdővel borított hegyvidéki tájának, az Északi-középhegységnek három egymástól eltérő arculatú területén, közel 52.000 hektáron folytat vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet.

Tájegységei a Mátra-hegység, a Bükk-hegység nyugati része, illetve ezek és az Észak-hevesi dombvidék által közbezárt kisebb területrész. Az erdő szerves része a benne élő vadállomány. Az erdész szakemberek alapvető feladatuknak tartják a vadállománnyal kapcsolatos gazdálkodást, hiszen a nagyvadgazdálkodás elválaszthatatlan része az erdőgazdálkodásnak is. 

A rendkívül változatos földrajzi adottságú területeken szinte valamennyi vadászható vadfaj megtalálható.


A becslések alapján a nagyvadfajok megoszlása:

gímszarvas
25 %
őz
19 %
muflon
25 %
vaddisznó
31 %

(a fajra jellemző betegségek jelenléte nélkül)

tehen_borju

Gímszarvas tehén a borjával

A területen élő dám létszáma minimális, fenntartandó létszáma nulla. Apróvad gazdálkodással és vadászattal nem foglalkozunk.
A szarvas- és őzállomány a hegyvidéki élőhelynek megfelelő, minősége közepes.

A muflon az ország egyik legnépesebb populációja, a muflonkos minősége országos viszonylatban is kiemelkedő. A vaddisznó létszáma – a fajra jellemző betegségek jelenléte nélkül jelentős.

Az EGERERDŐ Zrt. Vadászati Iroda szolgáltatásának keretei között biztosítjuk a vendégeink igényének megfelelő vadászat megszervezését és lebonyolítását. Lehetőség van erdei szálláshelyeinken igénybe venni a szolgáltatásainkat, de minden igényt kielégítő, a vadászterületek szívében lévő szállodák is rendelkezésre állnak.
Eredményes vadászati tevékenységünket elsősorban az is bizonyítja, hogy törzsvendégeink évtizedek óta visszatérnek hozzánk.

Elérhetőség:

EGERERDŐ Zrt. Vadászati Iroda
3300 Eger, Kossuth Lajos utca 18.
Tel.: +36 36 801-544
e-mail: ifj.nagy.karoly@egererdo.hu

trofeamustra


Vadászterületek jellemzése

Egerbaktai vadászterület
A vadászterület a Nyugat-Bükk és az Észak-hevesi Dombvidék határán helyezkedik el, vadgazdálkodási szempontból jó élőhelyi adottságokkal. Területe 3.167 ha. Tengerszint feletti magassága 150-450 m, erdősültsége kb. 75 %. Az alacsonyabban fekvő területek megfelelő cserjeborítottságúak. Ezen a vadászterületen a legjellemzőbb a mezőgazdasági terület jelenléte. Intenzív szőlőkultúrák, gyümölcsösök tarkítják, főként a terület határszéleit. Ennek megfelelően a vadkárérzékenység is itt a legnagyobb. Jelentős a nagyvad hatása a környező mezőgazdasági területekre, az ebből eredő mezőgazdasági és esetleg erdei károk konfliktusok forrásai.
A trófeás vadállomány minősége: gím, őz, és muflon közepes.

BÜKK
A Bükk elnevezésű vadászterület a Bükk-hegység nyugati részén található. Kiterjedése közel 21.876 ha. A terület tengerszint feletti magassága 300-900 m, az erdősültsége kb. 90 %. Az állományalkotó fő fafajok: tölgy, bükk, cser. Az alacsonyabban fekvő területek megfelelő cserjeborítottságúak. A vadászterületen található nagy erdőtömbök hagyományos élőhelyei az őshonos és betelepített nagyvadfajoknak. A vadászterület zöme gyenge élőhely kategóriájú, ennek megfelelően a trófeás vad is gyenge és közepes minőségű. A vadászterületen a Szilvásváradi Erdészet üzemeltet egy 285 hektáros muflon és vaddisznó tartására alkalmas vadaskertet. Az erdei vadkárok és az erdőfelújulási problémák alapján, a vadászterületen a vad sűrűsége magasabbnak mondható.
A trófeás vadállomány minősége: gím-gyenge, őz-közepes, muflon-közepes.
A területen életvitelszerűen jelen van az európai szürke farkas, mint nagyragadozó.

MÁTRA
A mátrai vadászterület nagysága közel 26. 924 hektár, mely 90 %-ban erdősült. A Mátra-hegység szinte teljes egészét magába foglalja. Az alacsonyabb részeken a vad számára nélkülözhetetlen dús cserjeszint található. Vadászat szempontjából a hegység keleti és déli oldala a meghatározó. Itt a trófeás vad minősége is jobb az északi oldalénál. A vadászterületen egy vadaskert található, Verpelét község határában egy 1184 hektáros kert üzemel. A vadaskert muflon és vaddisznó tartására alkalmas. A terület jellegét meghatározzák az északi-középhegységi ökológiai adottságok, az alacsonyabb produktivitás és a vadállományok ennek tulajdonítható jellemzői. A muflon mennyisége és minősége országos viszonylatban is kiemelkedő. A terület több mint 90 %-a vadgazdálkodásra alkalmas. A vadászterületen található nagy erdőtömbök hagyományos élőhelyei az őshonos és betelepített nagyvadfajoknak. 
A trófeás vadállomány minősége: gím-gyenge és közepes, őz-gyenge, muflon-jó (egyes területrészeken kiváló).

bika_teriteken

kos

demeter_bikaja


A vadgazdálkodás és az erdőművelés kapcsolata

A vadászati ágazatban a több éve kitűzött cél elérése látszódik, amely a vadlétszám csökkentése révén, az erdőgazdálkodás elősegítését hivatott szolgálni. Az EGERERDŐ Zrt. kezelésében lévő területeken a vadgazdálkodás célja többek között az erdei életközösség egyensúlyának fenntartása, valamint az erdők közjóléti szerepének és természetes tűrőképességének megfelelő vadsűrűség biztosítása. Az egyéni vadászatokkal szemben a kontingens vadászat jelentősebb. A vadászati terület mintegy 60%-át ilyen formában értékesíti a Társaság, az éves nagyvad hasznosításnak pedig 80-85 %-át teszi ki 
Az erdő művelési ágú vadászterületeken az erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás összhangjának biztosítása úgy, hogy az erdő biológiai sokféleségét megőrizze, az erdei életközösség tagjainak fennmaradását biztosítsa, egyben óvja az erdő talajának épségét, az erdősítés állapotát, az erdő jellemzően természetes felújulását.


Az EGERERDŐ Zrt. vadgazdálkodási stratégiai céljai három fő pontban foglalhatók össze:

Ökológiai cél

Az alaptevékenység (erdőgazdálkodás) prioritása az eltartható vadlétszám mellett biztosított legyen.


Gazdasági cél

A vadászat a lehetőségekhez képest minél nagyobb árbevételt és eredményt produkáljon.


Szakmai cél

Javuljon a vadállomány minősége, a vadászati kultúra és morál, megőrizve ezzel a magyar vadgazdálkodás nemzetközi hírnevét.

koca_malacokkal

vaddiszno_telen

Ahhoz, hogy az erdő- és vadgazdálkodás megfelelő szinten működjön, nagyon fontos a társadalmi - gazdasági viszonyok közötti összhang megteremtése és a jogi háttér biztosítása. Ez szakmai hozzáértésen és anyagi ráfordításokon alapuló tevékenység, melynek meghatározója a természetvédelmi, erdészeti és vadgazdálkodási szabályok egysége. 

A faállományok fafaj összetételéből megállapítható, hogy igen kedvelt táplálékai a nagyvadnak. A Zrt. a vadkár ellen a folyamatos emelt szintű vadhasznosítás és vadgazdálkodás mellett a védekezés egyik legkézenfekvőbb és leglátványosabb módszerét, a veszélyeztetett területek bekerítését választotta. A vadkárelhárító kerítések építésének volumene ugyan csökkenő tendenciát mutat, de sajnos még jó ideig - szükséges rosszként - nagy tehertétele lesz a társaságnak. A kerítések állapota megfelelő, de sajnos egyes bekerített erdőfelújításokban is tapasztalható vadkár. Ennek fő oka, hogy a Mátra és a Bükk országosan is vonzó turisztikai terület. Nagyon sok turistaút átvezet az erdőfelújítási területeken, ugyanis a terepadottságok miatt nem lehetett azokat kikerülni. Hiába vannak meg a lépcsős átjárók, valamint a zárható kapuk, nagyon sok esetben az ellenőrzések során mégis nyitva voltak. Nagyobb odafigyelést kívánnak!

A vadászati és vadgazdálkodási lehetőségek terén bekövetkező veszteségek azonban semmiképpen sem jelenthetik a gyakori és széles körben elterjedt vadfajok kiirtását. A mai helyzetben arra kell törekednünk, hogy együtt cselekedjük meg mindazt, amit szükségesnek ismertünk fel. Cél az ökológiai szemlélet kialakítása. Ez a kötelezettsége az erdőtulajdonosoknak, erdészeknek, vadászoknak, természetvédőknek és az egész társadalomnak.

vorosroka

Letöltések
Vaddisznó kan akciós árlista - 2023.06.15-től(pdf, 244.55 KB)
Vadászati árlista 2024/25(pdf, 5.03 MB)
Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása