Társaságunk kiemelt célja az erdők fentartára vonatkozó törvényi és szakmai előírásoknak megfelelés. Őshonos, termőhelyükön álló erdőállományainkat természetes felújítással – szükség esetén mesterséges kiegészítéssel – újítjuk fel. A nem őshonos állományokat – kiemelten fenyveseket és akácosokat – anyagi lehetőségtől függően igyekszünk termőhelynek megfelelő őshonos fafajokra lecserélni.

csemete

2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról

51. § „(1) Az erdő felújítása az erdő kitermelt vagy kipusztult faállományának újbóli létrehozására irányuló tevékenység.
(2) Az erdő faállományát
a) annak véghasználatát követően,
b) ha az összefüggően ötezer négyzetmétert meghaladó területen bármilyen okból kipusztult, illetve hiányzik, és az erdészeti hatóság az érintett területen az erdő fátlan állapotban tartását nem engedélyezte, vagy
c) ha annak záródása összefüggően két hektárt meghaladó területen hatvan - felnyíló erdő esetén harminc, felnyitott erdő vagy talajvédelmi rendeltetésű erdő esetén ötven - százalék alá csökkent,
az erdőgazdálkodónak az e fejezetben foglaltak szerint az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott határidőig fel kell újítania.”

52/A. § „(1) Az erdőfelújítást az erdészeti hatóság az erdőfelújítás műszaki átvétele során befejezetté nyilvánítja, ha az alábbi feltételeknek megfelel:
a) az újulat fafajösszetétele, eredete, mennyisége az erdőtervben meghatározott erdőfelújítási előírásnak megfelel,
b) az erdőfelújítási előírás szerinti állományalkotó főfafajú egyedek átlagos magassága kocsánytalan tölgy és molyhos tölgy esetében az 1,0 métert, egyéb fafaj esetében az 1,5 métert meghaladja, és
c) az erdőfelújítás további fejlődése az erdőfelújítási előírással összhangban biztosított.”


​​​​​​​kapalas

ultetes

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása