Sok érdekes információval gazdagodhatnak az erdőjárók végig járva a tanösvényeinket. A Mátrában és a Bükkben több helyszínen várjuk a tanulni vágyó kirándulókat, színes képekkel illusztrált oktatótáblákkal és terepi megfigyelésekkel.

MÁTRA
Szalajka-házi tanösvény

A tanösvény hossza: 1,4 km
A bejáráshoz szükséges idő: kb. 1,5 óra

Ha mátrai barangolásunkat a mátrai kisvasút szalajka-házi vonalán kezdjük, érdemes útba ejteni a Szalajka-tanösvényt. A Szalajkaház végállomástól mintegy 250 méterre kell a hegyoldalra kapaszkodnunk, hogy elérjük az első állomást, amelyet aztán hét másik követ a közel másfél kilométeres nyomvonalon. A párosával elhelyezett táblák három jellemző erdőtársulást, azok növény és állatvilágát mutatják be. Részletesen megismerhetjük a hegyvidéki erdőgazdálkodás három fontos szegmensét is, úgymint az erdőművelést, az erdőhasználatot és a vadgazdálkodást. A viszonylag könnyű túrával teljesíthető sárga "T" jelzésű nyomvonal a Szalajka-háznál ér véget, amely egyben a Mátrafüredi Erdészeti Erdei Iskolánk szálláshelye is.

Diósi-tanösvény

A tanösvény hossza: kb. 4,5 km
A bejáráshoz szükséges idő: kb. 3 óra

Az első állomása Szurdokpüspöki községtől kb. 1500 méterre található, összesen 8 állomásból áll.  Az egyes állomásokon a tájékoztató táblákról megismerhetjük Szurdokpüspöki és a Mátra természeti értékeit, növény- és állatvilágát. A tanösvényt bejárók, ha megszomjaznak, a Delelő- és a Gúnár-kútnál frissülhetnek fel.
Számos országosan is elismert teljesítménytúra útvonala érinti a tanösvényt: pl.: Mátrabérc, Hanák Kolos és Muzsla teljesítménytúrák április elején, Püspöki keringő, áprilisban, Mátra 115 júniusban, Pásztó 60 hosszú túra, Vadrózsa és Forrás-túra ősszel.

BÜKK

Vöröskő-tansövény

A tanösvény hossza: 1,5 km
A bejáráshoz szükséges idő: kb. 1-1,5 óra

A Vöröskő-völgyi erdei tanösvény Felsőtárkány községhatárban a kisvasúti végállomásról indul, mely a patak partján, majd domboldalon és hegygerincen át halad, mintegy 1,5 km-nyi útszakaszon. Elsősorban általános iskolás korú gyermekek számára nyújt interaktív tanulási lehetőséget, mely körtúrával a Stimecz-házhoz vezet vissza.

Az ösvény a bükki erdő élővilágát bemutató, összesen 21 db  ismeretterjesztő táblából, három „erdei tanterem” pihenőhelyből áll.   A tanösvény bejárása során a látogató megismerkedhet a Bükk hegységre jellemző állat-, és növényvilággal valamit a hegység sajátos geológiájával. 


diosi_tanosveny
Diósi-tanösvény

vorosko_tanosveny
Vöröskő-tanösvény

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása