Új fejezet nyílt a Mátravasút életében

2024. március 27.
402
Mátravasút projektzáró 2024

A Mátravasút komplex beruházásának záró részeként a mátrafüredi pálya teljes felújítása valósult meg, melynek ünnepélyes átadása 2024.03.26-án volt.

A beruházás kormányzati támogatással jött létre, melynek fő célja a biztonságos közlekedés növelése, az elavult pályarendszer teljes felújításával.

A fejlesztésnek köszönhetően a Gyöngyös – Mátrafüred pályaszakaszon megerősített ágyazaton, új betonaljak lettek lefektetve. A betonaljakon pedig nagyobb teherbírású sínekre cserélték a korábbi síneket, közel 4 km hosszan.

Emellett több kitérő cseréje és felújítása is megvalósult, valamint számos áteresz és híd felújítására is szükség volt.

Az építkezés befejezése után 2023.08.05-én indult a próbaüzem, az új sínpárokon. 2024. tavaszán pedig 03.15-től indult a menetrendszerinti közlekedés.

Ezzel a beruházással az EGERERDŐ Zrt.  olyan attrakció fejlesztést tudott megvalósítani, amellyel a Mátravasút életében új fejezet kezdődik.

                                                                                   EGERERDŐ Zrt

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása