Megérkeztek a környezetbarát felsőtárkányi mozdonyok
Átfogó felújítás után - az idei legnagyobb havazás közepette - megérkeztek a Felsőtárkányi Állami Vasúton szolgáló C50-es mozdonyok. A felújításnak nyomai a laikus szemnek is jól láthatóak, hiszen ütközőtől ütközőig, kívül-belül megújultak a közel 100 évet szolgált szerkezetek.
A kopott kis mozdonyok, új, élénk piros színben pompáznak, de a legfontosabb átalakulás belül valósult meg. A tervezés során elsősorban a biztonság növelését és a környezet megóvását tartottuk szem előtt, hiszen a felsőtárkányi kisvasút védett, fokozottan védett erdőkben zakatol, évi több tízezer kisvasútbarát utassal. – mondta Kovács László, az EGERERDŐ Zrt. vasútüzemvezetője.
A magyarországi kisvasutaknál forradalmi környezetbarát újítás, hogy a korábban dízel motorral hajtott kocsik teljes mértékben elektromos meghajtásúak lettek, mely több akkumulátorral és bonyolult elektromos rendszerrel valósult meg. A modern rendszernek hála az is megoldható, hogy a kisvasút fékezési energiáját visszatáplálja az akkumulátorba.
A kisvasúti kollégák számításai szerint a visszatáplálásnak köszönhetően egy töltéssel öt menettérti közlekedésre lesz alkalmas a felújított felsőtárkányi mozdony. Egyelőre az akkumulátorok töltését hálózatról tudják megoldani, de terveik között szerepel egy napelemes rendszer kiépítése is.
Kovács László hozzátette, hogy az elektromos járművekre külön jogosítványt kell szereznie a mozdonyvezetőknek, mely képzés folyamatban van, emiatt a Mikulásvonaton még nem ezekkel a mozdonyokkal találkozhattak az utasok.
Jó hír azonban, hogy a 2024-es szezonkezdettől ezekkel a kedves kis piros mozdonyokkal fog zakatolni a tárkányi kisvonat, amik a megszokott útvonalon közlekedve, de teljesen felújított kocsikkal és pályán, új ökoturisztikai kincsei lesznek Felsőtárkánynak.
2023.12.07.
EGERERDŐ Zrt.