Még zöldebb települések
Lassan a végéhez ér az idei tavaszi Településfásítási Program, melyben az EGERERDŐ Zrt. illetékességi területén összesen 14 település sikeresen igényelt sorfákat és hozzá járó ültetési csomagokat. Az ültetések szakmai koordinálását az EGERERDŐ Zrt. dolgozói, egyben az Országos Erdészeti Egyesület tagjai végezték.
Heves vármegyében Bükkszentmárton, Mónosbél, Szilvásvárad, Atkár, Vámosgyörk, Karácsond, Ludas, Nagyút, Bátor, Hevesaranyos, Egerszólát és Sirok község pályázott sikeresen. Az EGERERDŐ Zrt. gazdálkodási területéhez tartozik Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye nyugati része és Nógrád, ahonnan 2 település igényelt sorfát. A borsodi Bükkmogyorósd és a nógrádi Mátranovák települések is zöldebbé válnak a fásítási programnak köszönhetően. Nagy örömünkre szolgál és a program sikerét is mutatja, hogy a felsoroltak közül több település korábban is részt a programban.
A 2020-ban indult Településfásítási Programban 2024 tavaszán, összesen 4000 db fát igényelhettek az önkormányzatok, mely ősszel tovább folytatódik 6000 fa igénylésével.
Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdások, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak.
A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához jár támasztó karó, takarómulcs és védőrács, melyet a fákkal együtt a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szállít ki a településekre.
A 10 ezer lélekszám alatti falvak jellemzően 1-5 féle fafajt igényeltek, amik a település utcáit, iskola és óvoda udvarát, közösségi tereket, templom- vagy temetőkertet díszítenek a közeljövőben. A választott fafajok nagy része hárs, platán, juhar és szivarfa.
Néhány helyszínen a faültetés igazi közösségformáló rendezvénnyé alakult, hiszen a lakosággal, óvodásokkal, iskolásokkal együtt valósultak meg.
A településfásítással a falvak élhetőbbé, zöldebbé válnak, és nem utolsó sorban Magyarországon tovább növekedik a fával borított terület, mely kulcsfontosságú a klímavédelem és Föld bolygónk jövője szempontjából.
2024.04.22.
EGERERDŐ Zrt.